Vállalati rugalmasság = siker? címmel rendezett február 22-én, szerdán szakmai konferenciát Győrben az IFKA vezette FEL-VÁLLAL konzorcium. A rendezvénynek együttműködő partnerünk, a Győr-Moson-Soproni Kereskedelmi és Iparkamara adott otthont.

Az eseményt a kamara szolgáltatási tagozatának elnöke, Szabó László nyitotta meg, majd egy kerekasztal-beszélgetés következett, amelyben a helyi közélet képviselői vitatták meg a munkaerő-piaci kérdéseket, a rugalmas vállalati működés és a rugalmas foglakoztatás helyzetét, lehetőségeit.

A kerekasztalban vendégünk volt Dr. Bencsik Andrea egyetemi tanár és Dr. Konczosné Dr. Szombathelyi Márta egyetemi docens (Széchenyi István Egyetem, Győr), Harangozóné Vígh Ilona főosztályvezető-helyettes (Vas Megyei Kormányhivatal TB és Foglalkoztatási Főosztály), Bella Tamás, a Kútház Kft. ügyvezetője és Kálmán Edina, az IFKA szakcsoport-vezetője, a beszélgetés moderátora Cserey Miklós kollégánk volt.

Három szekcióban, csoportos munkával folytatódott a program, a konzorciumot alakító szervezetek képviselőinek (Kálmán Edina – IFKA; Horváth-Karip Krisztina – Kontakt Alapítvány; Katona Emese – MAPI) vezetésével.

A konferencia interaktív jellege meghozta a kívánt hatást, a résztvevők belevetették magukat a közös munkába. Rengeteg értékes meglátás, jó gyakorlat és szakmai dilemma vetődött fel, ezekről hamarosan bővebb tartalmi összefoglalót teszünk közzé.

Regionális konferenciasorozatunk következő állomása Kecskemét lesz, ahová március 22-én, szerdán megyünk.

További információk a konferenciasorozatról a http://rugalmas-foglalkoztatasi-rendezvenyek.webnode.hu/ oldalon.